Mindannyiunk életére hatással van a vírushelyzet, de hogyan reagált az építőipari kereskedelem?

 

Bazsó Gergely marketing vezető:

 

Minden cég életében vannak olyan kihívások, amiket előre nem lehetett látni, és komoly feladatok elé állítják.
Ilyen volt a Covid első hulláma és ilyen a jelenleg is zajló második hullám.

Azt gondolom – nem árulok el vele nagy titkot – hogy a márciusi hullám érkeztével sokkal kevésbé tudtuk, mire kell számítsunk, mint most, és ez akkor is igaz, ha tudjuk, látjuk: a jelenlegi járványhelyzet sokkal rosszabb, mint a fél évvel ezelőtti.

Tavasszal ennyit tehettünk: kivártunk, figyeltük az eseményeket, és megpróbáltunk rá a magunk módján válaszokat adni:

Szaktanácsadás skype kapcsolaton – villámgyors online árajánlatkészítés – gyorsított ügyintézés – gyártó partnereink rugalmassága.

Ezek voltak azok a sarokpontok, amik mentén próbáltuk átvészelni az első hullámot, és ezek a tulajdonságaink, tevékenységeink jelentik a választ a második hullám idejére is.

Termékköreink egy része a tekintetben mindenképp speciálisak azonban, hogy szinte lehetetlen őket monitorról kiválasztani: padlók, beltéri ajtók, vagy pl egy vakolat színének kiválasztása műszaki és esztétikai döntést is követel, így a személyes látogatás nélküli vásárlás minimum kockázatos. Mindezt még azzal egészíteném ki, hogy a JOLA üzletek kialakításának alapfilozófiája, hogy a lehetőségekhez képest minél több terméket/színt/variációt bemutassunk „élőben”, így nagy versenyhátrány számunkra, ha nem tudunk személyesen találkozni.

Ezt természetesen vásárlóink is pontosan tudják, keresik és igénylik a személyes konzultációt, de egy dolog sokat változott az utóbbi fél évben:
A személyes látogatások száma nem mindenhol, de azok időtartama kollégáink egybehangzó véleménye alapján mindenhol lecsökkent.

Nevezhetjük ezt félelemnek, de inkább felelős magatartásnak tekintem, hiszen a legszükségesebb információcsere után vásárlóink távoznak.

Ide kapcsolódik weboldalaink látogatottsága és a böngészők magatartása: kollégáim folyamatosan figyelik a weboldalainkon eltöltött látogatói időtartamot, ami a tavalyihoz képest 40%-os emelkedést mutat, míg a látogatói létszám is közel 20%-os emelkedést hoz. Ezek igen magas számok és igen elgondolkodtató adatok.

Ennek még alapvetően örülünk is, hiszen oldalaink felépítésekor az volt a célunk, hogy minél több gyakorlati információval szolgáljunk.
Ezt vásárlóink és érdeklődőink is észrevették, egyre több a tudatos és felkészült vásárló, ami megkönnyíti kollégáink dolgát az üzletekben is, hiszen számos alapinformációnak már a boltba lépéskor tudatában vannak vásárlóink.

Kitérnék az online árajánlatok helyzetére is, mert mind nekünk, mind ügyfeleinknek rendkívül fontos ez a téma.
Jelen pillanatban kollégáink napi átlag 110 db online árajánlatkérést dolgoznak fel, ehhez még hozzájön természetesen a boltban feltett, de ott még meg nem válaszolt kérés.
Ez igen jelentős emelkedés a korábbi évekhez képest, mindemellett kemény elvárás is vezetőinktől ezen kérések minél gyorsabb feldolgozása. Természetesen türelmet kérünk mindenkitől, mindannyiunk érdeke a gyors ügyintézés, tehát nekünk is célunk ez. Két központi árajánlatkészítőnk, Babám Balázs és Sejber Dániel áldozatkész munkáját külön kiemelném és itt köszönöm meg, az első vonalban dolgozó kollégáinkról nem is beszélve.

Az üzletekben természetesen folyamatosan betartjuk az ajánlásokat és előírásokat: maszkhasználat, fertőtlenítés, távolságtartás. Ez mindannyiunk érdeke, kérjük vásárlóink megértését és korrekt hozzáállását is ezügyben!

Jelen pillanatban Covid fertőzésről kollégáink körében nem tudunk.

Jó egészséget kívánunk, vigyázzunk egymásra és magunkra!

Javaslom, hogy weboldalaink tanulmányozása után bátran kérjenek online ajánlatot, kollégáink mindenben segítségükre lesznek!

 #együttsikerül

Akik pedig a Jola hősei:

Kérje ingyenes árajánlatunkat!

Személyre szabva, 48 órán belül megküldjük Önnek!

Ezt olvasta már?
Egy kollégánknál jártunk, megnéztük, milyen döntéseket hozott 3 éve elkészült…